Szervizünk

Klíma szerviz

Klíma szerviz

A klímarendszer lelke a hűtőközeg (köznyelven klímagáz) ami alapvetően a gépjárművek hűtőrendszereinek korától és állapotától függően fogy. Időközönként karbantartás és feltöltést igényel. Hűtőközeg betöltés a rendszerben csak a rendszer nyomáspróbája után ajánlott ha az gáztömör. A klíma problémák oka jellemzően nem maga a hűtőközeg hiány, az csak egy okozat, maga az ok jellemzően egy-egy fő darab vagy tömítés hibája.


Használat

Bizony, mint ahogy oly sok más dolgot, úgy a klímát is lehet jól (okosan) és lehet rosszul használni. Vannak olyan szabályok, amiket érdemes betartani, hiszen ez nemcsak a klíma állapotát, hanem akár egészségünket is befolyásolhatja. Célszerű inkább induláskor a lehúzott ablak és a menetszél segítségével lehűteni autónk belsejét és magunkat.

Nyomos érv emellett, hogy szervezetünket ezáltal nem terheljük meg a túlságosan nagy hőmérséklet-különbséggel, és csökkentjük a megfázás esélyét is. Indításkor, hidegindítás után a klímának is kell egy kis idő, amíg nekilendül, és mivel az egész rendszernek át kell hűlnie, ezért lehetetlen elvárás, hogy a beömlőkön keresztül azonnal lágy szellők érkezzen.

Fontos még, hogy a hideg légáramot ne irányítsuk magunkra. Az egészségügy megfontolásból született javaslat mögött a tisztítatlan klímarendszerben lévő gombák és baktériumok állnak, amelyeknek légzőszervi problémákat is okozhatnak. Szerencsére egyre többen tudják már, hogy a légkondi influenzaszerű tüneteket és ízületi panaszokat is okozhat, ha túlzásba visszük annak használatát vagy nem megfelelően tiszta a rendszer és/vagy a pollenszűrő. Érdemes a klímát az utazás vége előtt pár perccel ki kell kapcsolni, így megakadályozhatjuk a benne lévő gombák kialakulását. Mivel egy speciális rendszerről beszélünk, ezért télen hetente legalább egyszer pár percre kapcsoljuk be, hogy az olaj a rendszerben kenhesse, „ápolhassa”, az alkatrészeket.

Lehetőleg az utasteret ne hűtsük 8-10 fokkal hidegebbre, mint a külső hőmérséklet; a légkondi használata a kis teljesítményű autóknál befolyásolhatja a gyorsulást; valamint hasznos dolog, ha mi magunk is segítjük a klíma működését néhány aprósággal (ne parkoljunk tűző napon; fóliázzunk; alkalmazzunk szélvédő takarót, stb.) A belső levegő keringetését jellemzően a városban ajánlott használni és kisebb ventilátor fokozaton, mivel a gépjármű szellőzőrendszere a városi szmogot nem tudja olyan hatékonyan kiiktatni, mint mondjuk a levegőben lévő egyéb szennyeződéseket.


Klímafertőtlenítés

A klímaberendezés, mely mindinkább hozzátartoznak a gépjárművek alapfelszereltségéhez egy olyan rendszer, ami lehetővé teszi, hogy az utastér belső hőmérsékletét folyamatosan szabályozza a külső hőmérséklet függvényében, illetve utastér szűrője megakadályozza a szén- mikrorészecskék, a por és a levegőben lévő pollenek bejutását az utastérbe. Amennyiben nem cseréli ki az utastér szűrőjét rendszeresen, ezeket a károsító, szennyezett részecskéket, melyek allergiákat okozhatnak, kevésbé fogja szűrni. Ezért évente legalább egy alkalommal érdemes elvégeztetni a klímafertőtlenítést a baktérium- és vírusmentes gépjárművért, valamint a kellemetlen szagok eltűnéséért. Szervizünkben a legkorszerűbb klímafertőtlenítést, az úgynevezett ózonos tisztítási eljárást alkalmazzuk, melynek 6000- szer nagyobb a hatásfoka, mint a normál fertőtlenítőszereknek. Az ózonos fertőtlenítés teljes mértékben vegyszer és káros anyagok felhasználása nélkül történik, ezért különösképpen ajánlott kisgyermekesek, allergiások, valamint vegyszerekre érzékenyek számára. Míg a habbal, spray-vel történő fertőtlenítés sokáig kellemetlen szagot hagy maga után, az emberi szervezetre káros és erős vegyszereket tartalmaz.


Klíma szerviz, fertőtlenítés

Rendkívül hatékony, gyors és megbízható eljárás az ózonos autóklíma fertőtlenítés, amely a klímaberendezés és az utastér együttes tisztítására, illetve sterilizálására is alkalmas.

Tekintse meg klíma szerviz, illetve fertőtlenítésről készült képgalériánkat.

Bejelentkezés: +36 20/555-02-02 | +36 20/568-83-50